Az egyesület története


A Veszprémi Honvéd Horgászegyesület története 1981-2012.
Tisztelt Olvasó!

Igaz, jómagam korábbi munkakörömnél fogva többször kellett, hogy megírjam alakulatom történetét, évről-évre a szakutasításokban meghatározott módon és tartalommal, visszagondolva nem is volt nehéz feladat
 A korábbi történetírás (Csapattörténet) a visszaemlékezés „terméke” volt, mely nem ölelt fel többet mint az elmúlt egy, vagy talán másfél évet, mely szinte minden pillanatának megélője, „elszenvedő fele” voltam, munkatársaim, a különböző szakágak és részlegek vezetőinek bedolgozását kellett egy kerek egésszé összefoglalnom.
 Történet írás, az mégiscsak történetírás, nincs igazán nagy különbség (gondolhatnánk), mégis ez a mostani egy teljesen más, egyfajta adatfeldolgozáson alapuló történet alkotás, a megmaradt dokumentumok fellapozása, lehetőség szerint a lényegi információk kinyerése, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Volt korábbi vezetőségi tagok elmondásából tudom (és e történet a jövőben ebből a szempontból is kiegészítésre szorul) hogy a Veszprémi Honvéd Horgászegyesület jogelődje nem mindig a jelenlegi bázison Csopakon a Csapatüdülőben tevékenykedett, hanem Örvényesen a Veszprémi és Szentkirályi alakulatoknál szolgáló katonák voltak a tagjai. Ez volt az az időszak ( a 80-as évek eleje)amikor Örvényesen egy rendezési terv keretében kialakították a strandot, a hozzátartozó kereskedelmi és kiszolgáló egységeket, és talán kitűnő lehetőség lett volna arra is, hogy az egyesület tagjai létre hozzanak (kiselejtezett honvédségi műhelykocsik felépítményeiből) egy kisebb horgásztanyát. Mivel a megvalósításban nem volt teljes egyetértés 1981-ben Mészáros Imre (később a mostani horgászegyesület első elnöke) és Dr. Szakács Gábor (később a mostani horgászegyesület első titkára) elhatározták, hogy az akkori 1. Légvédelmi Hadosztály Parancsnokság horgásztagjaiból létrehozzák 30 fővel a Veszprémi Honvéd Horgászegyesületet.
Ez meg is történt 1981 december 19-én, az új egyesület bázisa a Kerekedi Öböl lett, közvetlenül a csapatpihenő melletti vízterület, ahol is kérelmükre a jelenlegi bejárótól jobbra ill. balra 100-100 méter terület horgászatát engedélyezték. Az első tagdíjat 100 Ft-ban határozták meg a mintegy 40 főnyi tagságnak melyből 35 fő felnőtt, 5 ifjúsági és 1 gyermek horgász.
A legelső vezetés tagjai:
Mészáros Imre elnök
Dr. Szakács Gábor titkár
Talpas Mihály pénztáros
Fehér Attila oktatási felelős
Varga Mihály tanyagazda
Hajdú Attila ellenőrző bizottság elnöke
Takács László fegyelmi bizottság elnöke
Nagy Béla környezetvédelmi felelős
Az 1982-es beszámoló szerint sokan szeretnének az egyesület tagjai lenni, de a korábban leírt 200 m-es partszakasz zsúfoltsága miatt korlátozott a felvétel. A beszámoló tartalmazza az akkor érvényes jegyárakat is: Állami jegy: 160 Ft, éves felnőtt Balatoni területi jegy: 500 Ft.
Ebben az évben a HE tagsága részére átadásra került „egy 5 helyiséggel rendelkező nagyon szép faház”, ahová beköltözhettek a horgászok: „4 fő egy helyiségbe”. Ugyanebben az évben az egyesület használatába került 5 nagyméretű műanyag és két fa csónak, „mint ismeretes teljesen díjtalanul”.
1983-as közgyűlésen felvetődik a parkoló és csónakkikötő bővítésének szükségessége, ebben az évben az egyesület tagjai között 31 felnőtt 5 ifi és 3 éves Balatoni éves horgászengedélyt értékesítettek, a befolyó bevételek alapján az egyesület maradványa 5598,9 Ft volt. Az egyesület tagjai által kifogott halak: ponty:167 kg., süllő: 73 kg., balin: 6 kg., angolna: 23 kg., egyéb hal: 231 kg., amúr: 5 kg., Összesen: 595 kg, átlag 14 kg/fő.
1984-ben Szakács Gábor helyett Fehér Attila lett az egyesület titkára. Ebben az évben az 1978 óta meglévő (1981 óta az egyesület használatában lévő) közösségi horgászstéget, csónakkikötőt átépítették. A közgyűlés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az öbölben problémát jelent a hínarasodás, a kolokán (szúrós hínár) elterjedése. Az egyesület létszámában lényegi változás nem történt. Az egy főre jutó halfogás átlag 27 kg.
1985-ben az egyesületnek 43 felnőtt és 2 ifi tagja volt. a vezetésben nem történt változás.
1986-ban a tavaszi jégolvadáskor keletkezett károkat kijavították, mintegy 5 méteres mező vasszerkezetét cserélték ki, a társadalmi munka keretében bővítették a parkolót. A horgásztanya Xyladecor-os kezelést kapott. Az egyesület létszáma: 53 felnőtt, 2 fő ifi, 10 fő gyermekhorgász. Az egyesület 1987. évre 15.700 Ft-ot tartalékolt.
1987-ben (illetéktelenek használata miatt)megtörténik a hajókikötő-stég lezárása. Az egy főre jutó fogási átlag: 24,42 kg.  A taglétszám: 59 felnőtt, 8 ifi és 11 gyermekhorgász. Talpas Mihály gazdasági vezető nyugdíjba vonulása miatt leköszön, utódja Labanc László lett.
Az 1987-88-as tél annyira megrongálta a stéget, hogy a tavasz végéig csak csónakból lehetett horgászni.
Sajnos ettől az időponttól egészen 1993-ig nem találhatók meg azok a vezetőségi beszámolók mely érdemi információt szolgáltatna az egyesület történelméről, egyedül csak is a jegyzőkönyvek írásos formája maradt meg, melyben az elnökségek beszámolójáról annyi derül ki, hogy ki ismertette, illetve hogy az „anyag mellékelve”.
1989-ben a korábbi tanyagazda Varga Mihály áthelyezés miatt lemond funkciójáról utódja Bimbauer János lett, a korábbi 100 Ft-os tagdíjat 200 Ft-ra emelik, a csónakokat horgász”csoportok” részére adják át.
1990-es jegyzőkönyvből kiderül, hogy sok a probléma a stég használat körül, sok illetéktelen (külföldi, MHSZ-s vendég használja, sokan vitorlás kikötőnek használják. Ebben az esztendőben valamennyi közösségi csónakhoz vettek új evezőt, a csónakszállító kiskocsi is elkészült és egy szemetes tároló is kihelyezésre került.
1991-ben a mandátum lejárta miatt új elnökséget választanak, mely szinte azonos a régivel, a felügyelő bizottság elnöke Feminger György lett.
1993 februárjában Zámbó József lett az egyesület elnöke, az egyesületnek 86 felnőtt és 12 ifjúsági tagja van, 3közel 350 000 Ft-ot fordítanak a stég felújítására. Ugyanez év májusában az egyesület tagsága döntött arról, hogy csatlakozik a Balatonfűzfőn megalakult Balatoni Horgászegyesületek Szövetségéhez és egyben 1994.január 1-i hatállyal kilép a MOHOSZ-ból.
1994-ben az éves tagdíjat 300 Ft-ról 400 Ft-ra emeli a közgyűlés, valamint dönt a társadalmi munka megválthatóságáról, ami évi 6 óra, és 500 Ft óránként. Az egyesület taglétszáma 120 fő felnőtt, ill. 12 fő ifjúsági horgász. Felmerül az egyesület létszámának maximalizálása, tagfelvétel korlátozása, illetve az új belépők esetén belépési díj megállapítása.
1995-ben közel 400.000 Ft értékben (melyhez az egyesület 90 000 Ft-al járult hozzá) megtörténik a stég felújítása meghosszabbításra egy taggal (kb. 4 méterrel), a stég egyik oldalról védő korlátot is kapott.
1996-ban az egyesület létszáma összesen 5 fő ifi horgásszal bővült. Februárban a régi elnökség a mandátuma lejártával lemondott, választások után a régi-új elnökség az alábbi beosztásokban változott. Titkár: Bende István, gazdasági felelős: Jóvér János, fegyelmi bizottság elnöke: Szűcs Lajos.
 Engedtessék meg itt egy idézet a tárgyév októberében keltezett vezetőségi levélből: „egyesületünk tagjai között 5 fő kétcsillagos, 2 fő egycsillagos tábornok, 14 fő ezredes, 1 fő országgyűlési képviselő, 2 fő tulajdonos vállalkozó, 3 fő jogász és gyakorló ügyvéd is található”.
Talán nem is csoda hogy sikerült a stég mederhasználati engedélyét meghosszabbítani.
1997 tavaszára ismét nagy károk keletkeztek a stégben, oly annyira hogy a kijutás is lehetetlenné vált, és a május 4-re szervezett társadalmi munka során sem sikerült teljesen helyreállítani. A javításhoz a szárazföldi parancsnokság adott segítségül egy pontont, melynek segítségével a még használható elemeket a partra vitték, majd azok összeszerelésével, új tagok beépítésével elkészült a mai 120 nm-es stég. Az egyesület vásárolt egy 3 dimenziós halradart.
1998-ban az egyesület létszáma 137 fő felnőtt (44 nyá. 3 hölgy), 13 ifi, 8 fő gyermek. A közgyűlés 2500 Ft-ra emeli a tagdíjat, amelyből 1500 Ft társadalmi munkával megváltható.
1999-ben térítésmentesen kap az egyesület egy lakókonténert. A Horgászmajálisra jelentkezők létszáma olyan magas, hogy a szomszéd volt MHSZ üdülőben kell faházakat bérelni. Sajnos egy felülvizsgálat megállapítja, hogy a horgászbázis kikötőjét üzemi kikötővé kell átminősíteni.
2000-ben a közgyűlés több ponton módosítja az alapszabályt. Mivel a tagság nagy része nyugdíjas vagy nyugállományú ezért az alapszabályban törlik a nyugdíjasok tagdíjkedvezményét, a társadalmi munka végzésekor adható kedvezmény összegét, 1000 Ft-ra csökkentik. Felmerül a csónakkikötők bérleti díjának bevezetése 5000 Ft/év értékben. Tagdíjfelvételi zárlatot fogadnak el, kivételt képeznek a más alakulattól érkezett katonák. Korábbi elnök ( Zámbó József)nyugdíjazása miatt lemond elnöki megbízatásáról, Kecső Lajos lett az egyesület elnöke.
2001-ben a vezetőség mandátuma lejár, tisztújítás történik. Németh István lett az egyesület elnöke, Felföldi József titkár, pénztáros Allatyáni István, vezetőségi tag Fehér Attila, horgászmester Molnár László, ellenőrző bizottság elnöke Futó László. A honvédségi üdülők üzemeltetésének megváltozása miatt az egyesület bérleti (használatba vételi díjat) köteles fizetni. A tagság létszáma felnőtt 153 fő, ifi 13, gyermekhorgász 11 fő.
2002-ben Németh István szolgálat hely váltása, külszolgálat miatt lemond elnöki mandátumáról. Az éves közgyűlésen Tömböl László lett az egyesület elnöke, Felföldi József szolgálati érdekek miatt lemond, az egyesület titkára Molnár László lett.
2003-ban az egyesület pénzügyi helyzete egyre stabilabb, az év végi záró egyenleg közel 1.800.000 Ft. Taglétszám az eddigi legmagasabb, 157 fő felnőtt, 14 fő ifi, 12 fő gyermek horgász.
2004-ben az egyesület kényszerűen leválik az üdülő energia és vízellátásáról, mérők kerülnek beszerelésre. Az egyesület létszáma 150 fő.Az elnök az éves közgyűlésen február 23-án bejelentette, hogy szolgálati elfoglaltság miatt elnöki tisztjéről lemond. A közgyűlés Kecskeméti Sándort választja meg új elnöknek, aki május 20-án szolgálati teendői miatt lemond, a következő közgyűlésig az ügyintézést a vezetőség végzi.
2005-ben a közgyűlés megemeli a tagdíjat 6000 Ft-ra, melyből kétszer 2000 Ft kedvezmény társadalmi munkával megváltható, 14 év alatt és 70 év felett nem kötelező. A rendezvényen Boros Leskó Gézát választják meg az egyesület elnökének. A csapatpihenő visszakerül a parancsnokság állományába. Az egyesület több nagy (5 db HYDRA 400) és kisebb (3 db) csónak kerül beszerzésre, közel 1 millió Ft értékben
2006-ban a nagy csónakokhoz 2 db elektromos motor és akkumulátort vásárol az egyesület Évvégén a vezetőség mandátuma lejár. Boros –Leskó Géza elnök nyugdíjba vonul és polgármesternek választják, ezért nem jelölteti magát. Az elmúlt 5 évről szóló beszámoló megemlíti: 5 év, „ELHASZNÁLT 5 Egyesületi elnököt”. Az egyesület létszáma: 145 fő felnőtt, 8 ifjúsági, 2 fő gyermekhorgász.
2007-ben a közgyűlés elnöknek választja Szűcs Pált, titkárnak Beregi Csabát, a vezetőség tagjai továbbá Bimbauer János (tanyagazda), Alattyáni István (gazdasági felelős), Fehér Attila, pénzügyi ellenőr: Futó László. Az egyesület rendezi meg saját területén a BHSZ horgászversenyét. Még ebben az évben megtörténik a faház körbefestése és a stégvilágítás a WC és fürdőblokk felújítása. A tagdíj 3000 Ft-ról 4000 Ft-ra emelkedik, aki nem jelenik meg a társadalmi munkán annak 1500, ill. 3000 Ft megváltást kell fizetnie, újonnan belépő tagnak 25 000 Ft egyszeri belépési díjat kell fizetnie. A közgyűlés megszavazza a néhány éve vásárolt 3 db motornélküli nagycsónak és a kiscsónakok eladását. Az egyesület létszáma 163 fő felnőtt, 2 ifjúsági és 2 fő gyermekhorgász.
2008-ban a korábban kijelölt horgászcsónakok eladása megtörténik. Az előzetes terveknek megfelelően horgásztanyát kerítéssel választják el az üdülőtől. Az egyesület új weblapot hoz létre (honvedhorgasz.extra.hu). Fehér Attila sporttárs sajnálatos halála miatt Balogh Tibor kerül a vezetőségbe, Futó László helyett (aki kilép az egyesületből) Györe Gyula lesz az ellenőrző bizottság elnöke. Az egyesület saját horgászversenyét Borsosgyőrön rendezi meg.
2009-ben az egyesület 2 új felnőtt és egy új gyermek tagot vett fel, de ennek ellenére az egyesületből kiváltak magas létszáma miatt jelentősen csökkent az a horgászok létszáma, mely mindösszesen 119 fő. Az egyesület a tavaszi és az őszi horgászversenyét is Borsosgyőrön rendezi meg. Két egyesületi csónak felújítása megtörténik, a vizesblokk teljes felújítása befejeződik.
2010-ben az elnök Szűcs Pál többéves külszolgálatra vezénylése miatt a az egyesület irányítását vezetőség vállalja magára. Ez évben a horgászstég teljes padlózatának cseréjére kerül sor.
2011-ben a régi elnökség mandátuma megszűnik, az alapszabály jelentős módosítása előírja, hogy a csónakkal rendelkezők kikötő használati díjat kötelesek fizetni. A tisztségviselők megválasztása után Molnár László lett az egyesület elnöke, titkára Balogh Tibor, gazdasági felelős Alattyáni István, tanyagazda Kiss Péter, horgászmester Fazekas Miklós, az ellenőrző bizottság elnöke Györe Gyula, fegyelmi bizottság elnöke Cséby Péter. A tavaszi társadalmi munka keretében megtörtént a stégbejáró első 30 métere átfolyásának biztosítása, a teljes korlát karbantartása, festése, a csónakhelyek számozása, azok kijelölése.
2012-ben Györe Gyula az ellenőrző bizottság elnöke lemond, utódja Kecső Lajos sporttárs lett. Az egyesület a tavaszi horgászversenyét Móron az Ezerjó horgásztavon rendezi.
Időben itt tartunk most. Ami az archivált anyagokból kiderült, az nem más, mint hogy szinte minden évben baj volt a kifogható halak mennyiségével, a szomszéd horgászegyesületek tagjaival, a stég előtt felnövő hínárral, a stégre betolakodó idegenekkel. Mivel ez így van most is kérem nézzék el nekem, hogy ezeket nem írtam le minden éves összefoglalóhoz.
… és ami sajnos 5 évenként visszatérő probléma, az idén is így leszünk, az a stég létének, engedélyezésének problémája. Kérek mindenkit, aki tapasztalata, ismerete, kapcsolatai felhasználásával segíteni tud, az segítsen. Ennek az egyesületnek minden vagyona ez a szerkezet, ha itt a mostani helyén nem maradhat meg, akkor az egyesület fennmaradása kérdőjeleződik meg.

Balogh Tibor titkár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése